Győrladamér-Páli Hajnalka, Speulta Dóra
Páli Hajnalka, Speulta Dóra
2014-ben egyszerre kerültünk a győrladaméri iskolába.
2019-ben mi kaptuk az első osztályt, és kéttanítós modellel kezdtük meg a munkát.
Azért szeretünk így dolgozni, mert:
- A tantárgyakat megosztva tanítjuk. Az egyikünk matematikát, környezetet, testnevelést, etikát oktat, másikunk a magyar, ének, rajz, technika órákat viszi.
- A délutáni napköziben felváltva vagyunk a gyerekekkel.
- Együtt látjuk el az osztályfőnöki feladatokat is.
- A szülőkkel folytatott megbeszéléseken is mindig ketten veszünk részt.
- Az osztályban felmerülő nevelési helyzeteket együtt kezeljük.
- Nevelési irányelveinket a Pedagógiai Program tükrében valósítjuk meg.
- Az iskolán kívüli programokon (színház, kirándulás, biciklizés stb.) mindketten cselekvő szerepet vállalunk, a szervezéssel kapcsolatos teendőket is megosztjuk.
- Kérdéses helyzetekben megvitatjuk észrevételeinket, tapasztalatainkat
- A pedagógiai folyamatba bevont egyéb szakemberekkel is együtt konzultálunk.
- Továbbképzéseken is ketten veszünk részt. (pl.: Erősségközpontú Oktatási Program)
Nagyon szeretünk ebben a formában dolgozni. Szakmai és emberi szempontból is hasonlóan gondolkodunk, kiegészítjük egymást. Egyéni érdekeink helyett közös céljainkat helyezzük előtérbe. Nem okoz nehézséget számunkra ez a szemlélet. Előfordul, hogy kreatív vitákat folytatunk egymással az osztály érdekeit szem előtt tartva. Sokat gondolkodunk azon, hogyan tudjuk a legeredményesebbem motiválni a gyerekeket a magatartásuk és szorgalmuk tekintetében.
Pedagógiai program tükrében a nevelési elveink:
- megköveteljük a kulturált viselkedést, felhívva figyelmüket megfelelő stílusban történő kommunikációra. (udvariasság, figyelmesség, mások szokásainak és tulajdonának tiszteletben tartása, fegyelem, önfegyelem) Folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy „Nincs az az ok, ami elfogadhatóvá teszi a bántalmazást! Mi mindannyian szeretjük egymást!” Locsolgatjuk az önfegyelem erősségét!
Egymással szembeni kritikus gondolkodásukat a következő módon formáljuk: „Egy gyerekekre figyelsz, vigyázol: saját magadra!” Arra irányítjuk a figyelmet, hogy elsősorban önmagukkal foglalkozzanak és azzal, hogy mit tudnak tenni a helyzet megoldása érdekében. Ha árulkodni jönnek hozzánk, megkérjük őket, hogy elsősorban önmagukról beszéljenek, ne a mások hibáztatásával kezdjék. Ezzel kívánjuk tanulóink önismeretét fejleszteni.
- Tudatosítjuk bennük, hogy mi egy közösség vagyunk és egymás érdekében áldozatokat hozunk. Törekszünk arra, hogy osztálytermünk tisztaságát megőrizzük.
- morális, és esztétikai érzéküket folyamatosan ösztönözzük. „A kezedből kiadott munka, rólad árulkodik”. Illetve osztályunk évszakonként változó díszei a gyerekek kezei közül kerülnek ki.
Összeségében úgy éljük meg a mindennapokat, hogy együtt minden könnyebb.
Szeretettel várjuk leendő elsőseinket!
Győrlújfalu- Könyvesné Medei Klára
Kedves Szülők és Gyerekek!
Könyvesné Medei Klára vagyok, több, mint 30 éve tanítok a Győrújfalui Általános Iskolában.
Szeptembertől én vezetem be az első osztályt a betűk és számok világába. Mint négyévenként mindig, most is nagy izgalommal várom az új első osztályt. Ez a négy évfolyamból a legizgalmasabb, eredményekben leglátványosabb időszak a gyermekek életében. Szeretném, ha a tanítványaim jól éreznék magukat az iskolában, minden nap örömmel jönnének, éreznék, hogy mindig számíthatnak rám.
Fontosnak tartom, hogy tanítási óráimon oldott, vidám légkört teremtsek, az ismeretszerzés folyamata örömforrás legyen, a tanulást sok-sok játékkal élménnyé varázsoljam. Törekszem arra, hogy a gyermekekkel és a szülőkkel is közelebbi, nagyon jó, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatot alakítsak ki. A harmonikus iskolai évekhez szükségesnek tartom a szülőkkel való szoros, jó együttműködést, hiszen a gyermekek személyiségének sokoldalú fejlődése együttes erővel érhető el. Kiemelkedő feladatnak tekintem a tanítás mellett a nevelést is.
Hiszem, hogy szeretettel, türelemmel, pozitív megerősítéssel nagyon sok mindenre képesek vagyunk, többre, mint azt gondolnánk. Szeretnék segíteni abban, hogy az óvoda-iskola átmenetét megkönnyítsem. Célom, hogy a gyerekek tudásvágyát felkeltsem, szívesen veszem, ha saját véleményeket megfogalmaznak és azt megosztják velem. Hiszek a játszva tanulásban, amikor a gyerekek szinte észre sem veszik, mennyi új ismeretet szereztek egy tanítási órán.
Célom egymásra odafigyelő, szeretetteljes, nyugodt osztályközösség kialakítása, melyben fejlődhet a gyerekek tudása, önbizalma. Szívesen, türelmesen foglalkozom azokkal a gyerekekkel, akiknek több figyelemre, segítségre van szükségük, de aktívan támogatom a tehetséges gyerekek fejlődését is, versenyekre készítem fel őket.
Szeretettel várom leendő elsős tanítványaimat!
Klári néni